|
The DESU blog
A keresett kifejezés:12-02-12
School Days - Avagy a földi pokolHoy all! Igen, régen írtam. Mióta a freeblog úgy döntött, kb. 30 postomat elveszti rendszerhiba miatt, úgy döntöttem, hagyom az egészet. De mivel a blogom, ha nem is naprakész állapotban, de itt van, ezért most, hogy ért valami ihlet, ami kiírhatok magamból, hát legyen. Vágjunk is a közepébe.
Múlt héten kezdtem el a 12 részes School Days című animét megnézni. Az is olvassa tovább, aki nem animézik, mert amit ebben láttam, arról mindenkinek lehet véleménye. Keveset írok a gondolataimról, érzelmeimről, az kell hozzá, hogy valami katalizálja, és előtörjön belőlem, hogy ezt másokkal is meg akarjam osztani. A School Days teljesítette feladatát, a katalizátor működött, és a gondolataimat, elveimet összeengedte az érzelmeimmel, a robbanás hatását pedig most itt olvashatjátok. A School Dayst nézni szörnyű volt. Az egész anime úgy indult, mint egy hétköznapi, átlagéletről - azaz semmiről - szóló 12 részes sorozat. Ha szörnyű volt nézni, miért néztem végig? Mert nem az anime volt rossz. Leginkább úgy fogalmaznám, hogy a földi pokol egy formáját mutatta meg a nézőnek. A legtöbb dráma úgy működik, hogy valami grandiózus dolog működik a háttérben, és ennek velejárója az elsöprő romantika. A School Daysből ez mind hiányzott, a drámát mindössze a vadul csapongó érzelmek és a szex tartotta fent. De a szex is sok helyen csak utalásként jelent meg, így az első két rész után már jeleit mutatta, hogy ez nem egy szokásos anime sorozat. A történet röviden Makotoról, a huszas éveinek elején lévő iskolás srácról szól. Az első részben kiderül, hogy a vonaton, amivel oda és hazajár, egy lány is utazik, aki titokban tetszik neki, de Makotót nem úgy ismerjük meg, mint aki ezt playboy módjára előadná Katsurának, az imént említett hölgynek. A srác közvetlen padtársa az iskolában egy Sekai nevű másik lány, aki egyszer véletlenül észreveszi Makoto telefonjában a vonaton ülő lányról készült képeket. A történet itt kezd elbonyolódni, és végigkísérhetjük 12 részen át, hogy lesz egy omikron (se nem alfa, se nem omega) fiúból hirtelen egy moráltalan, hedoista "rakehell".
Nem tudom külön fejezetek nélkül elmagyarázni a dolgot. Az előbb említett "rakehell" klasszikusan angliából származó fogalom. Rake-nek hívták az olyan embereket, akik az élvezetek hajszolását tartották az élet értelmének. Hedoisták voltak, akik szerencsejátékoztak, minden nőt elcsábítottak, teherbe ejtve őket, a nőnek és családja részére meg általában társadalmi pusztulást hagytak. Maguk a rake-k is képesek voltak tartozásokba verni magukat az örömért. Legjobb történelmi példa II. Károly angol király, aki úgymond a minta "Rake" lehetne. Feleségétől, Braganza-i Katalintól egy sem, de más szeretőktől legalább 15 törvénytelen gyereke született1. Másik nagy "rake" volt John Wilmot (művésznevén Viscount Wilmot), Rochester második grófja, aki mellesleg II. Károlynak jó barátja is volt1.
Makoto, A School Days hedonistája Ha az animéket nézzük - most hogy már tudjuk ki az a rake -, a klasszikus dráma, hárem, shoujo, és school sorozatokban az ilyen srácok inkább a csendes, jófej kategóriák. Eltérve az amerikai modelltől, ahol az "alfa hímek" dominálnak, és háttérbe szorítják a gyengébbeket, az animékben ilyesmivel nem találkozunk. Itt kizárólag alfa hímek vetekedhetnek egymással, vagy összesen egy alfa hím az egész anime sorozat szereplője. Ezeket a srácokat mindenki szereti, a lányok megvesznek értük, mindent elnéznek nekik, és a szerelmi játéknak nem szoktak vészes következményei lenni, mindenki mindenkinek megbocsájt. Megemlíteném a hentaiokat, amik kifejezetten a szexualitásra vannak kiélezve. Ebben is a mindenre elszánt, irányító, alfa jellemű hímek vannak, akik után megvesznek a nők, és még azt is elnézik neki, ha egyszerre több nőt tartanak. Ezekben a sorozatokban nincs következménye az ilyen nagy horderejű dolgoknak. Viszont ha nézzük a School Dayst, Makotot egyáltalán nem mondhatjuk alfa hímnek. Csendes, visszahúzódó, és rendes, így ismerjük meg. Makoto gyenge, naív, és nincs önbizalma, az első két részből az jön le, hogy miért kéne egy ilyen férfi bármelyik lánynak is?
Akkor mitől lesz Makoto mégis egy "rake"? Makoto padtársnője, Sekai az, aki tanácsokkal látja el, és bátorítja, hogy szólítsa meg a vonaton ülő lányt, Katsurát. Sekai fáradozásainak köszönhetően rendszeresen találkozik is Makoto Katsurával, de a párkapcsolati életük egy lépést sem halad előre. Katsura félénk, leginkább egy tiszta szenthez lehetne hasonlítani. Makoto ezzel szemben félénk, és nem mer lépni, ezért folyamatos bocsánatkérések mellett a szerelmi élet nem halad Katsurával. Sekai az, aki a figyelmet folyamatosan Makotora fordítva önbizalmat kovácsol a fiúba, viszont amikor elkezd valami megérni Makotóba, annak ellenére hogy Katsurával jár hivatalosan, egyedül Sekai érzelmei azok, amiket meg tud fogni. Katsura félénksége hatására Makoto figyelmét Sekai kezdi el lekötni, aki érzelmeit jobban kimutatja, mint a vonatos lány. Sekai az, aki elindítja Makotót a "felnőttéválás útján". A tapasztalatlan Makoto ezek után viszont mindent megkíván, és az anime egy tucat lányt mutat be nekünk Makotóval közösen az ágyban, öltözőben, férfi wécében, és még sok más helyen. Ami miatt olyan nehéz nézni ezt az animét, az maga Makoto. Néha ez ember úgy érzi, ha előtte állna, lekeverne neki két nagy pofont. Ugyanis Makoto semmit nem tud egyik lánynak sem nyújtani azon kívül, hogy kielégítse a szexuális kíváncsiságukat, és érzelmi bizonytalanságukat. És ez komoly, ennyi az egész, mert Makotóból sugárzik a nemtörődömség, és a felelőtlenség. És mégis, túllépve az anime felét is, a tucat lány fehér hercegként tekint rá még mindig, és megbocsájtanak neki, annak ellenére, hogy sokan tudnak arról, hogy a többi barátnőjükkel is összeszűrte a levet (egyik jelenetben utalás is van, amikor három lány felmegy hozzá, hogy gruppen party is volt). A kártyavár azért nem dől el, mert Makoto még az iskola első évében (3-4 évvel régebben) a naívságának és tapasztalatlanságának köszönhetően az ártatlan lányokat szép szavakkal meg tudta vígasztalni, és erőt tudott adni nekik. A lányok úgy érzik, Makotó miatt jutottak el oda, ahol most vannak, és ezért hálásak neki. Makoto részről részre egyre rosszabb lesz, de ez az oka, hogy a lányok mégis ugyanúgy szeretik.
Érdemes megfigyelni, hogy Makoto önmagától mennyire nem jut egyről a kettőre. Hiába próbálkozik, Katsurával sem mennek jól a dolgok. Makotó azután indul el az erkölcsi lejtőn lefelé, miután Sekai katalizálta a szerelmével. És ironikus, hogy Sekai az egyetlen lány a sorozatban, aki a szerelmet tényleg komolyan gondolta. Ez is egy újabb utalás arra, mennyire nem talál meghallgatásra egy ember kívánsága a földi pokolban. ...és a végén mégis összedől Véleményem szerint az animében lassan mindenki elveszti az elveit, erkölcseit, és a morális egyensúlyát. A legelső akinél ezt érzékelhetjük az maga Makoto, azzal, hogy jár már Katsurával, de Sekaial titokban jár, szeretkeznek, és egymás lakásán töltik el együtt az időt. Eleve azzal, hogy ezt titkolja Katsurától, azok után is, hogy kiderül, tagadja, már megkongatja a morális vészharangot a nézőben. Makoto nem azzal kezdte az erkölcsét elveszteni, hogy Sekaiba szeretett bele, hanem hogy Katsurának ezt nem mondta meg szemtől szembe, kitérők nélkül. Katsura a következő a soron. Még akkor is bízik Makotóban, amikor már tisztán látszik, hogy a srác dobta a palánkon. Osztálytársnőitől hagyja, hogy kihasználják, nem szól vissza, és mindig csak azt hajtogatja hogy "mert Makotóval járok, és mi szerelmesek vagyunk". Katsura lassan megkattan, és ezzel együtt elveszti az morális, erkölcsi pontjait is. Sekai is egész addig a morális központja marad az animének, amíg nem kezd el Ő is megbocsájtani a hedoista Makotónak. A többi lány, akiket mellékszereplőknek mondhatnánk, szintén erkölcstelenek lesznek attól a pillanattól fogva, hogy lefeküdnek Makotóval - többször is -. Ezek közül többen Sekai barátai is, tisztában vannak a Makoto és Sekai közti kapcsolattal, mégis azzal vígasztalják magukat, hogy mindent Sekai miatt tesznek, hogy neki jobb legyen, és Makoto visszamenjen hozzá. Ebben azért lehet érezni az erkölcsüket vesztett emberek erőltetettségét. És Makotónak az arcáról egyszer nem lehet leolvasni, hogy kicsit is bánná a dolgot, vagy elgondolkozott volna rajta.
A földi pokol Nem hiába adtam ezt a címet a cikknek. Ami az utolsó három részben játszodik le, az a földi pokol. Erkölcsüket vesztett emberek, akik önsajnálat közben azt suttogják maguknak, hogy ennyi nekem is jár. Földi pokol, mert senki nem vonható felelősségre, mivel senki sem hajlandó bevallani, hogy esetleg hibázott. A szex is mintha szimbólumként lenne kezelve, teljesen hiányzik az élvezet, a romantika. Megtörténik, de egy kicsit sem rázza meg a szereplőket. Ebben a világban senki kívánsága nem teljesülhet.
Az anime vége lehet kicsit eltúlzott, de azt akarja érzékeltetni, hogy ha valami ennyire rossz irányba megy, az akarva-akaratlanul is összeomlik. Sekairól kiderül hogy terhes lett Makotótól, viszont a srác nem akarja a felelősséget, és pillanatok alatt másik lányok keblein keresi az élet további értelmét, Sekait hoppon hagyja. Az utolsó csepp a pohárba az, amikor Katsurával jön össze újra, és úgy dobja Sekait, azt kiabálva neki hogy "Miért csináltál gyereket? Én nem akartam!" Nem hiába írtam, hogy ebben a világban senki kívánsága nem teljesülhet. Sekai még örült is volna a gyereknek, de Makoto hallani sem akart a dologról, annak ellenére, hogy igenis felelős volt érte. Sekai könnyes szemekkel a saját konyhájában szúrja le Makotót, majd elszalad. Katsura megtalálja a holttestet, és találkozót kezdeményez Sekaial, akiről azt állítja, nem is terhes, csak Makotót akarta magának megtartani. Ekkor már nem lehetett eldönteni ki normális, és ki nem. Egy földi pokolban mégis ki tudja eldönteni? Katsura egy machetével támad Sekainak, aki próbálja megvédeni magát, de a végén alulmarad. Az anime utolsó három percében Katsura felvágja Sekai hasát, és annyit mond őrült szemekkel hogy "Nincs is itt bent senki". Szóval nem tudhatjuk, hogy Sekai tényleg hazudott e-, mert Katsura már nem ezen a világon járt. Az utolsó percben pedig Makoto levágott fejét ölelgetni az édesapja jachtján, azt képzelve, hogy nászúton vannak. Saját gondolataim Mitől volt ennyire ütőképes ez az anime? A kulcsszó Makoto. Az ember ahogy nézi az animét, egyre nagyobb ellenszenvet kezd el érezni Makoto iránt. De az igazi kérdés, hogy kinek mi fordul meg a fejében, miközben látja ahogy ez a fiatal srác maga alatt vágja a fát. Hogy hű legyek az alcímhez, miközben Makoto keverte a mérget a lányokkal, mindig megfogalmazódott bennem, hogy ezt is, meg azt is rosszul csinálja, és a legbiztosabb úton halad afelé, hogy egy erkölcstelen tapló legyen mindenki szemében. Amin az animét nézve fel is tudtam húzni magam, hogy Makoto észre sem vette ezeket a következményeket, egészen addig, amíg a morális ajtaján nem dörömbölt a rendészet, és kivégezték az erkölcseit. Minden művészi dologban, aminek mondanivalója van, találkozhatunk túlzásokkal, ez itt sincs másképp. Makoto talán ezért volt ennyire érzéketlen ahogy haladtak előre a részek, és ebbe tartozik az is, hogy a végén az a lány ölte meg, akit a legjobban megbántott: Sekait, aki terhes lett tőle, de Makoto így sem akarta a felelősséget magára venni, ezzel ellentétben Sekait hibáztatta mindenért. Viszont az embertelen moralitásának zavarára mutat, hogy Sekai, aki szerette Makotot, az egész sorozat morális oszlopa volt, mégis a gyilkosság megoldásához folyamodott. Az csak rátett egy lapáttal, hogy ezután Katsura megölte Sekait, és a maradék szabadlábon töltött napjait Makoto élettelen fejével töltötte, talán már azt se tudva, önmaga kicsoda. Én személy szerint nem kedveltem Makotot (van, aki igen?), az utolsó részek felé már egyenesen megvetettem. Mindenkiben megvan a vágy, hogy minél több lánnyal, minél gyakrabban, de ez különbözteti meg a "gentleman"-t a "rake"-tól. A gentlemannek vannak erkölcsei, elvei, morális értékrendje. Talán mi is, férfi nézők így érzünk, amikor Makotot látjuk, hogy "jobb vagyok nála". Jó példa ez az anime az "egy bolond százat csinál mondásra is", de ez csak ma fogalmazódott meg bennem. Ha valaki erkölcsileg megromlik, akkor a környezetét is könnyen magával tudja rántani - Sekai morális magatartása elborul, de még Setsuna, Sekai legjobb barátnőjének az értékrendje is felborul az utolsó pillanatban, akiről soha nem gondoltuk volna. Utószó A School Dayst a leggonoszabb animék közé sorolnám. Az élvezetek halmozásáról, felelőtlenségről, hazudozásról, szomorúságról, és tönkretett életekről szól. Mindezt úgy teszi, hogy bizonyos részeket akár az életből is kiragadhatott volna. Akár saját, akár egy ismerős, barát, családtag hibáit is észrevehetjük abban, amit Makoto, és a maroknyi lány visz véghez az anime folyamán. Számomra a maradandó élményt az okozta, hogy az emberek tényleg tudnak ilyenek lenni, az anime ezt is eltalálta. Nagyon sok ember csak halmozza az élvezeteket, felelőtlen, hazudozik, szomorú, és tönreteszi a saját és mások életét. Makoto ezeknek mind megtestesítője, egy személyben. Pedig néha csak nagyon apró dolgokat kell megmozgatni, hogy a dolgok jó mederbe terelődjenek. Referencia: 1. Wikipédia
« 2011. május |